A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön,
aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem
nyugtalankodik, aki bízik önmagában... Hát tanulj meg örülni!
De ne hidd, hogy a reményeket s a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s
ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől.
Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban
mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik.
Más vigasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki
futó pillanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog.
Vagy azt képzeled, hogy bárki képes derűs arccal ahogy mostani
aranyifjaink mondják ,,feldobottan” megvetni a halált, ajtót nyitni a
szegénységnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket?
Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán.
Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását. Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog; ami érték,
olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte.
Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál.
Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.
Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra vesd tekinteted: örülj a magadénak.
Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi
testet, a köntöst bár nélküle semmi nem történhetne meg
csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd.
Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek
könnyen átcsaphatnak szomorúságba, emésztő bánatba.
A gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt.
Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél.
Az igazi jóra kockázat nélkül vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered?
Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az
úton, amit életnek nevezünk... Kevesen járják az utat az út természete szerint.
Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra...
,,Rosszul él, aki mindig csak élni kezd” mondja Epikurosz.
,,Miért?”
kérded joggal. Mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog
az életbe. Tartsd ezt szem előtt: gondolkozz és élj!
Kell az otthon, ahol átölel a szeretet gyengéd karja.
Kell a család, aki válaszol a mosolyodra.
Kellenek a barátok, kik melletted állnak,
hogy jobban tudj örülni a világnak.
Mindig kell valaki, aki el nem taszít soha, akinek mindig őszinte a mosolya.
Kellenek a vidáman csillogó szempárok, amelyek szinte csalogatják a boldogságot.
Lépjél hát, mindig csak előre, gondolj egyfolytában a szebb jövőre!
Míg van ember,ki megfogja a kezed, szíved - lelked addig nyugodt lehet!
