Pünkösdi versek

Pünkösd előtt Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére, Mint jóllakott túzok, magadba hullva Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat Cibálja, tépi vének irigy ujja. Hiszen tudod már mi a Végtelenség: A Végtelenség az a magyar bánat S hiába vergődsz haló hattyúként, Szomorúbb lélek búsul majd utánad. Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak, E végtelen vízen büszkébben ússzál S csudáljanak, hogy méltóbban repül Zilált szárnyad az égi Sziriusznál. Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség, Mint vadludat rozsdás vessző találja, Ne sírj, dalold el híres éneked, Hogy nyögve várjanak újabb csodára! József Attila 1923. máj. 18.

Pünkösd Piros pünkösd öltözik sugárba, Mosolyogva száll le a világra. Nyomában kél édes rózsa-illat, Fényözön hull, a szívek megnyílnak. Hogy először tűnt fel a világnak: Tüzes nyelvek alakjába' támadt. Megoldotta apostolok nyelvét, Hirdeté a győzedelmes eszmét. Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed' Ma is minden bánkodó szívének, Hogy ki tévelyeg kétségbe', homályba': Világító sugaradat áldja. Habozóknak oldjad meg a nyelvét, Világosítsd hittel föl az elmét. Hogy az eszme szívből szívbe szálljon, Diadallal az egész világon! Piros pünkösd, szállj le a világra, Taníts meg új nyelvre, új imára. Oszlasd széjjel mindenütt az éjet, Szeretetnek sugara, Szentlélek! Reviczky Gyula

Pünkösdi ének Osvát Ernőnek Hajlongva, szaporán szivattyúzza a hű földből a kankalin, ládd! a szomjazott reményt - Ó, pünkösdi ünnep, földből mennybeszálló! - mint friss vizű kútra hajlok e virágra, kortyolnám vigaszát... Nem részegít el, nem! Nem, nem vagyok boldog, bár száz okom volna. Homlokomon nem enged föl leány-kedvesem karjának barna koszorújában sem. - ...Túl, túl e hegyeken, lent a hegyek alján egy bús napszámos vár kis előlegért az ünnepi fényben ragyogó kastély söpört udvarában... várja, hogy szólítsák ... erre kell gondolnom. Égő arcom a morzsás földre hajtva gondolok apámra. Hiába, hiába ragadnák magukkal a mennyei táncba rohanó szép felhők sóvár képzeletem' hiába koccint gyöngyöző fényt reám ezer csengő levél! - menjetek el felhők, vonuljatok el gyorsan én fölülem - nem feledhetem én népemet ott alant! A porzó utakat, a fortyogó várost, melyen áthaladtam! Nyirkos falak alól nézett egy vén munkás a sustorgó napba és itta pislogva, mint jó rumos teát, ezt láttam jöttömben... Sokfelé jártam én s íme bizonyságot tehetek arról akár az Istennek! hogy lent a völgyben gőzölögve nyíló földön a földmíves ragadó tenyérrel tolva a végtelen grófi barázdán az ekét undorral rúgja szét a villogó hantot - és tudom, ha kiér és alkonyattájban két ökre előtt hazafelé ballag s a jó tavaszi szél inge alá lehel ő csak nyomorának pállott szagát érzi és a szennyes csöppet, mi bordái közt siet - az út két oldalán ibolyák langalnak, félrehajlik lángjuk ahogy ő elvonul dús trágyaszagában lehajtott fővel cipelve súlyos, érett gondolatjait át a zajongó évszakokon, lassan, erjedt keservében, némán, ki-kiköpve. Nem ismer ő téged, mennybéli Úristen! Vidám ünnepeden ő sötét tolvajként tekereg az aranyhullámokkal csengő földeknek partjain vagy ül az istálló megett... lent, lent nagy mélységben... föl-fölveti fejét századok ködén át nem látja a házat, melyből a tizenkét férfiú kilépett lángnyelveddel fején. Ezzel számot adhatsz... Mert, nézd, még fia is, ki egykor megérté a szót, amely onnan rebbent minden népnek és minden nyelveken, kedvese ölében, dicsősége csúcsán, egyetlen emléktől úgy hánytorog fénylő, gyönyörű meződben, mint aki mérget nyelt. Illyés Gyula

Pünkösdi várakozás Kész a világ, Feszült ünnepi várás Tereng felette. Halotti csend. Csak néha néha Sóhajt az Isten Lelke. Kimérve minden pálya Megtöltve minden lélek-lámpa, Ahol csak úr a lét... De jaj, sötét van, Mélységes, iszonyú sötét! A zordon tömeg-árnyék Némán zokogva kering útjain, S csak egyet tud és egyet érez... Most váratlanul vágyón megvonaglik És felzúg Istenéhez: Betelt az idő! Sugarat, fényt, színt adj nekünk, Mert epedünk! Fényesség nélkül oly sivár az élet! Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet Legyen világosság!... És ismétlik mindig erősebben A felviharzott éteren keresztül És felharsan az egek harsonája S a végtelennek zsolozsmája zendül Zsibongva, zsongva... És nagy szavát az Úr - kimondja! Dsida Jenő

Pünkösd után   Pünkösd előtt – sóvárgás titkos mélye. Pünkösd előtt – ígéretek zenéje. Pünkösd előtt – esedezés, esengés. Pünkösd előtt – halk hajnali derengés. Pünkösd előtt – szent vágyak mozdulása. Pünkösd előtt – koldusszív tárulása. Csendesen várni – várni, hinni, kérni! Aztán – boldog pünkösd utánba érni! S pünkösd után – szent égi erőt-vetten, pünkösd után – Lélekkel telítetten, pünkösd után – bátor tanúvá lenni, pünkösd után – szolgálni, égni, tenni, pünkösd után – régit kárnak ítélni, Krisztusnak élni és másoknak élni, minden mennyei kincset elfogadni, és pünkösd után – adni, adni, adni Túrmezei Erzsébet

Pünkösd után   Pünkösdig hallgattak. Vártak. Hallgattak. Szívükben szunnyadt a húsvéti hír. Nem mentek vele. Egy helyben maradtak. Aztán pünkösd lett, és ütött az óra. Zendült a szó: Lélek volt és erő. És háromezren állottak egyetlen prédikációra. És egyház született. Ma is megmozdul ezer és ezer szív hogyha a szó Lélektől ihletett. Lélektelen mennyit beszéltünk már mi… Tanuljunk csendben a Lélekre várni Túrmezei Erzsébet

Pünkösd Fényében Pünkösd... Fényedben élek, teremtő égi LÉLEK, erőd gerjeszti lelkem. Felfogni szent csodádat nem tudhatom, de áldlak megújult életemmel. Az Ige, mint zsarátnok, hűlt szívemben lángot lobbantott, hála érte! Követségében járok, ahogy a tanítványok, rajtam a KRISZTUS vére. Dicsőítsd ŐT ma bennem, KI nem vetett el engem, illesse hála, hála, KI - érte mit se várván - megváltott vére árán ISTENNEK, az ATYÁNAK.   Füle Lajos

Rapsonné erdejében (részlet) Pünkösd másodnapján gyönyörű a hajnal, hangos pünkösdölők indulnak a dallal: "A pünkösdi rózsa kihajlott az útra, gyere bé, viloja, szakassz egyet róla..." Megindultunk mi is frissen, kora reggel, csilingelő szavú, cifra gyermekekkel. Százszor mondják a dalt, soha el se vétik, elkísértek vele a falu végéig. Áprily Lajos

Szent Lélek karavánja Egy Szent Lélek nevű kereskedő Egykor sürgős, nagy rendelést adott. Jövünk száz sarkából a világnak Villámmal, gőzzel, szekérrel, gyalog. Tevékkel vágtuk át a Szaharát, Drága portékánk részben megavult. De Szent Lélek már ezt így kívánta: Egy kicsi Jövő, egy kicsi Múlt. Buddha, Mózes, Jézus éltek velünk: Igemálhákkal rakott az agyunk. Miként ígérted, vedd át az árut, Fizess, Szent Lélek, éhesek vagyunk. Oh, mi, szegény, szomorú kupecek, Eszmék vivői, büszke Szolonok. Krőzusok élnek víg dőzsöléssel S a mi kincsünk és sorsunk: a homok. Hosszú tíz nap volt: sok ezer éves. Hazudtak minden Pünkösd hajnalán. Tüzes nyelvekre, meleg aranyakra Rászolgált immár ez a karaván. Becsületes, részeg, okos fejünk Mindig másért fáj. Megejti a Szó S úgy futunk el ön-boldogságunknál, Mint szép tájnál bamba kéjutazó. Elherdáljuk a vérünk és inunk, Minket kezdettől jégeső mosott, Földet szereznek, bankót csinálnak Sok ezer év óta az okosok. Hajh, Szent Lélek, nem vár a karaván, Éppen elég volt az eszme-evés. Viharverten és sakál tépetten Várjuk: jöjjön hát a kitöltetés. Fizess, Szent Lélek. Sok volt egy kicsit Ez a bús, bolond, ingyen-szerelem. Ím, megérkeztünk s véres árnyékok Cikáznak rózsás Pünkösd-reggelen. Ady Endre