Két súlyosan beteg ember feküdt ugyanabban kórteremben. Egyikük minden
nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a
szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A
másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a
nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az
ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt,
hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti
világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a
színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt
minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák
és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós
játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások
mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg
kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, a folyton
fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg
délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli
menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,
maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér
az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel
csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy
kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg
kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített,
kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan,
fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve
látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett
az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon
túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta
a falat sem. „Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt” – mondta a
férfinak.
Tanulság
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját
helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derünket
és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha
gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az
életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék
az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma – bármilyen sok
is jusson Neked belőle – véges.
