2011. február 13., vasárnap

Valentin- nap története

Valentin-nap története
 Szent Valentin emlékére neve napján világszerte megajándékozzák szeretteiket az emberek. Valentin kultusza a II. századra vezethető vissza, azóta ünnepeljük egy szent emlékét, aki tisztelte a szerelmet és a romantikát, amikor az emberek szerelmes üzeneteket cserélnek.

Mások szerint később sokan összetévesztették a norman-francia 'galantin' szóval, ami szerelmest jelent. Az idők során a két hiedelem összefonódott, melynek eredményeképpen Szent Valentinra úgy emlékezünk, mint a szerelmesek védőszentjére.

Ki volt Valentin? Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre. Az egyik könyvben azt olvashatjuk, hogy két Valentin volt, kiknek történetéből
egy legenda született, mások vitatják, hogy ketten lettek volna, egyes források viszont három Valentinről beszélnek.

Íme néhány a különböző történetekből:
                                                            
Valentin római pap volt, aki Claudius császár üldöztetése alatt vértanúként halt meg i. sz. 269-ben vagy 270-ben. Valentin Terni püspöke volt, aki Rómában halt meg vértanúként. Valentin fiatal keresztényként élt a keresztény vallás üldöztetése idején. Hitéért elfogták és börtönbe zárták, majd halálra verték 269. február 14-én. Amíg börtönben volt a legenda szerint üzeneteket küldött a barátainak: "Ne felejtsétek el Valentint!" és "Szeretlek benneteket!"

Egy másik történet szerint Valentin pap volt, aki titokban párokat adott össze, ellenszegülve ezzel Claudius császár törvényének, amely átmenetileg megtiltotta a házasságkötéseket. Valentint bebörtönözték, mert megtagadta a pogány istenek imádását. A börtönben barátságot kötött a börtönőr lányával, aki vak volt. Valentin megsajnálta, s imáival meggyógyította. Kivégzése napján pedig egy levelet küldött a lánynak azzal a felirattal: a te Valentinod... Így vált ez az üzenet világszerte is ismertté.

A rómaiak február 15-én tartották Luperkalia ünnepét. Ezt a tavasz-ünnepet Luperkusz isten tiszteletének szentelték, aki a nyájak és a
termés védelmezője volt. Az emberek dalolva és táncolva könyörögtek Luperkuszhoz, hogy megvédje a nyájaikat és vigyázzon az emberek és az állatok egészségére és termékenységére. Az ünnep éjjelén a fiatal nők belerakták a nevüket egy kerámia korsóba, a férfiak pedig húztak belőle egy-egy nevet. Az ünnepség és a táncok idejére párok lettek, sőt gyakran egész évben együtt maradtak.


Valentin-napi szokások

Egy régi - Angliában 1476 óta hiteles adatokkal igazolható - szokás szerint e napon a fiatalok más nembeli ismerősüket, akivel a szent napján korán reggel legelőször találkoznak, Valentin, illetve Valentine néven szólítják, megajándékozzák és attól fogva egy éven át kitüntető figyelemben részesítik, s mintegy kiválasztottjuknak, kisorsolt jegyesüknek tekintik.  Az 1700-as években megjelentek az első Valentin-verseskötetek. A 19. században pedig Valentin-napi üdvözlőkártyákat küldtek egymásnak az emberek, főképp a szerelmesek.

A Valentin-napi szokások az ősi pogány templom áldási ceremóniákból alakultak ki. 496-ban Gelasius pápa rendelte el, hogy Szent Valentin napját február14-én ünnepeljék. Az angolok már 1446-ban ünnepelték ezt a napot. Az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek. A XIX. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon. Magyarországon 1990-ben éledt fel e nap megünneplése.

Hol, hogyan?

Franciaországban ismert lett a "játék", ahol szív alakú piros dobozból húzták ki a fiúk a lányok neveit, illetve a lányok a fiúk neveit. Indiában a hindu hagyományőrzők harcba szálltak a Valentin-nap ellen, tiltakozva az indiai kultúra elnyugatosítása miatt. Varanaszi városában egy fanatikus szervezet megfenyegette a vendéglősöket, hogy ne szolgáljanak fel Valentin-napi menüt és szív alakú pizzát se merjenek tálalni. A szerelmeseket a fanatikusok akciói nem zavarják, a "szívküldis" apróhirdetések több oldalt töltenek meg a lapokban.

Valentin napi babonák

A Valentin-napot természetesen sok-sok babona övezi. Azok a lányok, akik a Valentin-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket, mert a szellemek megjelenítik. Ehhez egy dalocskát kell énekelni és tizenkétszer kell elmenni a templomig. A szerelmesek ünnepén több taktikát alkalmaztak elődeink azért, hogy megszerezzék és megőrizzék szerelmeiket. Így pl.: olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiúzsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni ezen ügyeskedést végző lányba. Akik pedig nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg. Bálint napjához időjóslás is tartozott. Azt tartották, ha hideg, száraz idő van ezen a napon, akkor jó lesz az évi termés.

Forrás:

http://www.kisalfold.hu/valentin