A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg.[1] A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.
Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héber nyelven Sávuót, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.
Az Ószövetség szerint, az Úr három főünnepet rendelt a zsidóknak. "Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként! Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az Ábib hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Üres kézzel senki se jelenjék meg előttem! Azután az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének első termését takarítod be. És a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről. Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristen színe előtt (Jeruzsálemben)!" (2Mózes 23:14-17)
Tehát a középső a pünkösd ünnepe, ez az 50. nap. "Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!" (3Mózes 23:15-16) "Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni." (ApCsel 2:1-6)
Péter apostol megmagyarázta az ott levőknek, hogy most teljesedett be, amit Jóel így prófétált: "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak." (ApCsel 2:17-18) Jézus is megígérte a Pártfogót, akit Ő küld el az Atyától, "az Igazság Szellemét, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam." (János 15:26b). "Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett." (János 16:7-11) Tehát Jézus kitöltötte Szent Szellemét.
Szentírásból ismert Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Így pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: május 10., a legkésőbbi pedig június 13.
Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep. Bár pünkösdöt ünnepként csak a II. században említik ókori keresztény írók (Tertullianus, Órigenész), ünneplése egyidős az egyházzal, tehát az apostolok idejéből való. A bérmálás szentségét hagyományosan pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.
Népszokások
A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Visszavezethető a római floráliákra: a floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flora istennőt, a növényvilág és a virágok (tágabb értelemben a termékenység) istennőjét köszöntötték. Az istennő görög nevén Khlóris, azaz Zöldellő, Viruló.
Forrás:Wikipédia
